Tolna Megye Vezető Hír

11,2 kilométeres útszakaszt újítottak fel Tolna megyében

11,2 kilométeres útszakaszt újítottak fel Tolna megyében

Tolna megyei Tengelicet Szedressel összekötő, 6235-ös számú út felújító beruházása 1,48 milliárd forintba került.

 Új Széchenyi Terv


Az átadáson Potápi Árpád, fideszes országgyűlési képviselő, Tolna megyei útügyi miniszteri biztos emlékeztetett: 2012-ben Tolna megyében két alsóbbrendű út felújítása valósult meg, idén a tengelici szakasz az első befejeződött útfelújítási projekt, 2014 májusában pedig elkezdődhet a Paks-Kölesd összekötő út rekonstrukciója.

Rimai Rudolf, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna megyei igazgatója elmondta: a most átadott szakaszon többek között megerősítették a pályatestet, új kopóréteget építettek, hat méterre szélesítették az utat, amelynek mentén 14 új buszmegálló épült, hármat pedig felújítottak.

A beruházás százszázalékos európai uniós támogatással, az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg.

MTI/MCOnet

Ász Hír

MÖOSZ Hírek

Bulvár hírek

Partnereink

 

tolnamegye