Tolna Megye Vezető Hír

Hamarosan kezdődik a Sió idegenforgalmi fejlesztése

Hamarosan kezdődik a Sió idegenforgalmi fejlesztése

A Tolna Megyei Önkormányzat három projekt keretében több mint egymilliárd forintos támogatásával valósít meg turisztikai fejlesztéseket a Sió Ozorától Szekszárdig tartó, 85 kilométeres szakasza mentén. A folyón az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) is több helyreállítást végez, emellett megállók, fogadó állomások, szolgáltató helyek, vízi turisztikai központ és kerékpárutak készülnek.

 

Elsőként a vízi megállók kivitelezése kezdődhet el, aminek már lezárult a közbeszerzési eljárása - mondta Naszvadi Balázs, a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal területfejlesztési osztályvezetője. Hozzátette: az idén elkezdődik a kerékpárutak építése és kijelölése is, valamint a szekszárdi vízitúraközpont kialakítása, a Sió-projekt teljes befejezése 2020 idegenforgalmi szezon kezdetére várható. Az első ütemben az úszó stégekből, lépcsőből álló kiszálló helyeket Ozorán, Simontornyán, Pálfán, Sárszentlőrincen, Borjádon, Úzdon, Kölesden, Medinán, Harcon, Sióagárdon és Szekszárdon alakítják ki, megállók épülnek Harcon, Kölesden, Sárszentlőrincen, Pálfán, Simontornyán. Medinán és Sióagárdon már meglévő épületeket alakítanak át turistákat fogadó létesítményekké.

 

Hamarosan kezdődik a Sió idegenforgalmi fejlesztése

Mire a szolgáltatások teljes mértékben kiépülnek, várakozásaik szerint a Sió mente kedvelt turista hely lesz

 

A második lépcsőben 62 kilométernyi kerékpárutat hoznak létre a Sió mellett; ebből Szekszárd és Harc között, nyolc kilométeren új út épül a folyó töltésén, Harctól Simontornyáig a 6317-es úton jelölnek ki kerékpárutat. A harmadik szakaszban a szekszárdi Sión kerékpárokkal, kajakkal, kenuval, fitneszeszközökkel felszerelt turisztikai bázis épül. Az osztályvezető megjegyezte: mire a szolgáltatások teljes mértékben kiépülnek, várakozásaik szerint a Sió mente kedvelt turista hely lesz. A projekthez olyan vállalkozások is kapcsolódtak, amelyek - a kerékpáros, vízi és bakancsos turizmus mellett - a motoros vízi közlekedés lehetőségét is szeretnék megteremteni, amelyre plusz szolgáltatások épülhetnek. Arra is számítanak, hogy a most a Duna-töltésen zajló kerékpáros turizmus közönségének egy része átpártol a Sióhoz - tette hozzá.

A folyón az OVF egy, a Balaton levezető rendszerének korszerűsítését célzó, 2020-ig tartó projekt részeként több beavatkozást is végez. A főigazgatóság tájékoztatása szerint többek között egyes szakaszokon rendezik a jobb parti depóniákat, Simontornya és Kölesd között kotrást végeznek, a felső szakaszokon mechanikailag stabilizálják a töltéskoronákat és helyre állítják a csatorna mederrézsűjét.

Ász Hír

MÖOSZ Hírek

Bulvár hírek

Partnereink

 

tolnamegye