Tolna Megye Vezető Hír

Felújították a német közösségi házat Gyönkön

Felújították a német közösségi házat Gyönkön

A magyar történelem elképzelhetetlen lett volna a velünk élő nemzetiségek, köztük a német nemzetiség nélkül - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Tolna megyei Gyönkön.

Potápi Árpád János a gyönki Német Nemzetiségi Egyesület közösségi házának átadásán hozzátette: a német telepeseknek köszönhető, hogy Tolna megye a 18-19. században felvirágzott. Orbán Viktor miniszterelnököt idézte, aki a magyarországi németek elhurcolásának 70. évfordulóján azt mondta, hogy a német kultúra szálai a magyar kultúra szövetébe fonódnak, s ha ezeket kihúznánk, az egész szövet esne szét.

 

Felújították a német közösségi házat Gyönkön

 

Közlése szerint a gyönki közösségi ház kialakításához a Miniszterelnökség két pályázaton tízmillió forinttal járult hozzá. Kemler Imréné, az egyesület elnöke elmondta, a helyi védelem alatt álló egykori lakóházban közösségi teret, vendégszobát, rendezvénytermet hoztak létre 26 millió forintos ráfordítással. A gyönki német hagyományok továbbadásának céljával 1993-ban alapított, 165 tagú egyesület visszatérően gasztronómiai rendezvényeket, pünkösdi fesztivált szervez a hegyháti városban, amelyekkel minden nemzetiséget megszólítanak - tette hozzá.

 

MTI/T.D.

Ász Hír

MÖOSZ Hírek

Bulvár hírek

Partnereink

 

tolnamegye