Tolna Megye Vezető Hír

66 kilométer hosszan újítanak fel utakat Tolna megyében

66 kilométer hosszan újítanak fel utakat Tolna megyében

Hatvanhat kilométer hosszan újítanak fel négy számjegyű utakat Tolna megyében a Közép-Duna Völgyi Útfelújítási programban csaknem tízmilliárd forintos hazai forrásból - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A tájékoztatás szerint a felújításokat az 5112-es, Dunaszentgyörgy-Fadd-Szekszárd összekötő út 19,5 kilométeres, a 6231-es, Paks-Cece közötti - Paksot az M6-os autópályával összekötő - út 4,6 kilométeres szakaszán végzik el, és megújul 20,5 kilométer hosszan a 6232-es, Paks-Nagydorog-Sárszentlőrinc összekötő út, valamint 21,7 kilométer hosszúságban az 5111-es, Dunaföldvár-Bölcske-Madocsa- Dunakömlőd összekötő út. A munkák október 8-án, illetve 9-én kezdődnek valamennyi szakaszon a Soltút Kft. kivitelezésében. Az érintett szakaszokon kijavítják a burkolati hibákat, új aszfaltrétegeket építenek, és egy méter széles padka készül. A bejárókat, útcsatlakozásokat zúzott kővel vagy aszfalttal szintre emelik, új árkokat és átereszeket építenek, a meglévőket kitisztítják - írták.

 

66 kilométer hosszan újítanak fel utakat Tolna megyében

 

Valamennyi szakaszon megújulnak az autóbuszmegállók, a Dunaszentgyörgy-Fadd-Szekszárd összekötő út Dombori felé vezető kereszteződésénél lévő buszmegállót átépítik, és beton burkolatú autóbuszöblöt alakítanak ki. Felújítják a Dunaszentgyörgy és Fadd közötti szakaszon lévő két hidat is. A Dunaszentgyörgy-Fadd-Szekszárd úton a munka várhatóan 2021. április első feléig, a Paks-Cece úton 2021. januárig, a Paks-Nagydorog-Sárszentlőrinc összekötő úton 2021. október közepéig, míg a Dunaföldvár-Bölcske-Madocsa-Dunakömlőd úton 2021. novemberig tart. A felújítást többnyire félpályás forgalomkorlátozás mellett végzik, de a Dunakömlődi-csatorna hídját várhatóan egy hétre teljes szélességben le kell majd zárni.

 

MTI/T.D.

Ász Hír

MÖOSZ Hírek

Bulvár hírek

Partnereink

 

tolnamegye